1944 karácsonyán a ravensbrücki koncentrációs táborban találkozik Nelly Mousset-Vos, operaénekesnő és Nadine Hwang, diplomata, akik még nem sejtik, életük milyen szinten összefonódik a háború alatt és után. Most Nelly unokája úgy döntött, megnyitja a két nő eddig nem látott személyes archívumát, és elmeséli történetüket. Egy történetet a háborús szenvedésekről, rejtélyekről, jól őrzött titkokról és a koncentrációs táborok túlélőinek bonyolult kapcsolatrendszeréről melyben segítségére Magnus Gertten svéd rendező volt. A film a 2022-es Verzio Emberi Jogi Dokumentumfilmfesztiválon debütált.

A Nelly és Nadine egy lassú építkezésű darab, amely viszont egy jól irányzott mozdulattal beránt, és nem enged. A film egy archív felvétellel és a rendező narrációjával indul, melyben a táborokból hazaérkező nőket láthatjuk felszabadulva, mosolyogva, és itt találkozunk Nadine Hwang nevével és arcával is, amelyről – ahogy a rendező is megemlíti – komolyság süt, olyan, mintha nekünk, a nézőknek tenne fel egy kérdést. A film egy későbbi pillanatában megtudjuk: itt még fogalma sem volt, hogy a szerelme, Nelly túlélte-e a tábori szörnyűségeket, szeméből az aggódás süthet. Természetesen nem lehet tudni, hogy ez volt-e az, amire ebben a pillanatban gondolhatott a nő, de itt szükséges a következtetés, amely különösen elengedhetetlen a queer történetek elemzéséhez, amelyeket a társadalmi nyomás egyébként a felszín alatt tartana.


Nem volt mindig egyértelmű a két nő közötti kapcsolat mibenléte. Sylvie Bianchi, Nelly unokája hosszú évekig bontatlanul őrizgette a padláson nagymamája holmijait, szimplán azért, mert nem volt elég ereje felnyitni őket. Amit viszont most a ládában talált, az minden várakozását felülmúlta. A film végigköveti, ahogy Sylvie az őrzött ingóságok és archív filmszalagok alapján felgöngyölíti nagymamája és a titokzatos kínai származású hölgy kapcsolatának rejtelmeit, amely a háború után is folytatódott. A két nő összeköltözött, és egészen Nadine haláláig együtt éltek.

Motívumok hada kíséri a szerelmesek történetet: A Pillangókisasszony ária egy a sok közül. Ez volt az a dal, amit Nadine a tábori karácsonyon kért Nelly-től, hogy énekelje el neki, és végül Nelly is ezzel lépett fel többször, az idő alatt, mikor nem kapott híreket szerelméről; emellett maga a dal szövege is rezonáltatható a nők történetével. A dalhoz kapcsolódó montázs a film talán egyik legerősebb pillanata. Gertten megközelítése az anyaghoz nagyon személyes bejárást kínál minden olyan néző számára, akinek rokonai érintettek voltak a háborúban. A nők naplóinak idézése, a zene és az emberek kapcsolatának szemléltetése, Nadine házi filmjeinek bemutatása, amelyből egy korkép és egy gyönyörű kapcsolat ismerhető meg és a párt ismerő interjúalanyok megszólaltatása egy olyan összeképet teremt, ami a moziterem lámpáinak felkapcsolása után is még óráig velünk marad.

 Vadász Viola